Röpke szösszenet2013.01.21. 21:35, Rosetta
egy elkínzott író panaszai a halovány holdnál.
Az íróknál nincs skizofrénabb lény. Elég belegondolni:Minden egyes könyvükben több tucat darbra szabdalják a lelküket, hogy azzal, a tintából teremtetett lényekneket szólítsa életbe. Hasonló effektus mint a buboréknál. Teremtek, de saját magamat teremtetm újra. Más -más alakba, személybe, de olyat nem tudok írni ami nem én lennék. Egyszerűen nem látezik az a gonosztevő-legyen akármilyen megátalkodott, vagy az az angyali karakter, aki ne lenne félig meddig maga az író.Hát akkor miért van az, hogy ezek a karakterek, a saját teremtményeink lázadnak? Amikor szinte kitépik a kezedből a tollat : Nem! Én ezt nem így tenném! És már írják is tovább, ahogy velük történne. Nem ahogy velem ,és ez itt a lényeg. Ők mégis én, de többek nálam. Kaptak képességeket, érzelmeket, szerepeket, és úgy játszák, ahogy nekik jólesik.Egy laikus ezt nem értheti. Írni?mi abban a nehéz?
Ám ha tudná,j hogy az írás arról szól,hogy valamennyire rendre , egy történetbe kényszerítessz egy csapat izgága, saját akarattal bíró személyt, úgy hogy ott is tudjanak mozogni- talán így értené mennyire nem könnyű egy író dolga. Persze elég nagyképű dolog magamat írónak titulálni- persze viszonylatban, mégis jobb mintha Teremtőnek kiálltanám ki magam. Szóval ma is: A főszereplőm eltökélten meg akart halni. Eszembe sem volt, hogy megölessem őt, de hiábkra halmozott hibákat, miközben én csak a fejében suttogtam egy hangként,hogy mit kéne tennie. Hát, mit ne mondjak, oda se bagózott. Hálátlan. Igaz,én adtam neki lázadó jellemet, faltörő makacsságot, ésszerű gondolatokat. De azért mégis! semmibe vennie a teremtőjét?? Csúnya dolog. Dehát, nem ezt csináljuk mi is?
|